A bor szó egyik legősibb szavunk, és ez egy olyan tény, ami most igazán aktuális a közelgő tavaszi napéjegyenlőség kapcsán! Pár sorban feltétlenül meg kell emlékeznünk erről! A történet a következő:

Bor szavunk csodálatos története

A magyarság azon ritka népek egyike, amelynek saját szava van a bor megjelölésére. A legtöbb európai népnek nincs saját szava, a bor szót (vinum) a latinból vették át. Bor szavunkban csodálatos, misztériumokkal teli világ rejtőzik. A szó eredetét követve, visszatérhetünk a hun-magyar őstörténet távoli korszakaiba, ősvallásunk istenhitének a világába.

Bor szavunk története maga egy csoda. Az első leírt magyar szó a bor! Meglepő módon a kínaiak írták le először. A kétezer évvel ezelőtti kínai krónikák megemlítik, hogy a hunok, és lovas kultúrájú utódaik nagy tiszteletben tartották Bor Tengri hegyét, ahol áldozatokat mutattak be Bor Tengrinek, az Újjászületés Istenének.

A bor szó első leírt formája tehát az Istent jelentő - a magyar Isten szó, a hun Tengri szóból alakult ki (Ős-Tengri) - és a szent hegy, az áldozati hely fogalmának a kíséretében jelenik meg először a kínai krónikákban, amelyek hangsúlyozzák, hogy a Bor Tengri, a Föld és az Újjászületés Istene.

A Bor - Isten - Szent Hegy - áldozati hely - áldozatbemutatás - Föld és az Újjászületés istene együttes említése nagyon sokat jelent a magyar ősvallás, valamint a magyar borok őstörténetének a kutatása számára. A kínai krónikákban lejegyzett bor szó azonban nem a megerjedt szőlőlére, a borra vonatkozott, hanem őseink istenfogalmának egyik megnyilvánulási formályát, az átváltozó és újjászülető hajnali és alkonyi ég tulajdonságát jelölte. Őseink hitvilágában az Ég Urának, az Istennek három meghatározó megnyilvánulási formája volt:

- Kök Tengri, az Isten (és az égbolt) nappali megnyilvánulási formája,
- Kara Tengri, az Isten éjszakai megnyilvánulási formája és
- Bor Tengri, az Isten hajnali és alkonyati átváltozását és égi újjászületést jelentő megnyilvánulási formája

A kök (kék), kara (sötét, fekete), bor (szürkésfehér) az ég nappali, éjszakai, hajnali és alkonyati színeit jelölték. A bor első jelentése tehát egy szürkésfehér színt, a hajnali és az alkonyati szürkület színét jelölte, azonban az ég istenfogalmához kapcsolódva, a szó jelentése kibővült az átváltozást és az újjászületést lehetővé tevő isteni képesség szemantikai tartalmával. A hunok azért mutattak be áldozatot Bor Tengri hegyénél és az Újjászületés Istenének.

A bor szó az isteni tulajdonságot és isteni képességet kifejező kibővülésével szakrális jelentést kapott, amely lehetővé tette, hogy a megerjedt szőlőlé átváltozott tulajdonságainak a megjelölésére is használják.

Az erjedésben lévő szőlőlé felszínén fehéresszürkés színfoltokban játszó hab jelenik meg, amelyre a bor megjelölés két okból is vonatkozhatott:

- egyrészt, mert felidézte a bor szó fehéresszürke jelentését,
- másrészt, az átváltozás fizikai megvalósulását jelezte (a hab az erjedést, az átváltozás fizikai folyamatát jelzi).

Az ősi gondolkodás szerint az ital, amely olyan méretű átváltozásra képes, hogy nemesebbé, kívánatosabbá és euforizáló hatásúvá teszi, abban isteni tulajdonságok rejlenek, következésképpen ez alkalmas az istenekkel való kommunikációra.

A tavaszi és az őszi napéjegyenlőség szintén az év két átmeneti periódusa és így ezen fogalmat is a Bor Tengri, az Isteni újjászületés időszakának tekintik.

(Forrás: Cey-Bert Róbert Gyula: Magyar borok és ételek harmonizációja)