Márai Sándor:
Magyar borok
/részlet/
Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsös-kertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak semmit városi múltamról... A borok élnek és dohognak a pincében, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek messze, a mélyben hajó úszik..., árut hoz és visz egy megbékélt világ jó szándékú népei között, a népek örök országútján, s Pannónia szőlőskertjeiben az éneklő lányok megmosták fehér lábukat és tapossák a fürtöket. Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves; nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kiknek egykor meg akartunk bocsátani. A tájast nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort. Ennek a pillanatnak élek; amit addig csinálok még, csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán?... Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.."
|
Múlt hétvégén az etyeki pincefesztiválon jártunk. A sok remek bor, a kellemes napsütés, a rekkenő hőség és a néha-néha kiadósan eső zivatarok közepette meglátogattunk jó néhány pincét. A kóstolást a Körpincénél kezdtük, ahol be-be kukkantottunk a föld alatti világba is.
Miért jó igazán pincézni? Azon kívül, hogy remek hangulata van egy gondosan karbantartott pincének, a rekkenő hőségben jó menedék egy pár perc a hűvösben. Voltak akik egy tál pincepörkölttel élvezték a hangulatot odalent, mások borozgattak. Az egyik pincében rézfúvós zenekar húzta a nótát és a látogatók tülekedtek a zene-bonára.
Majd az Újhegy felé vettük az irányt. Ultramodern PayPass rendszerrel fizethettünk mindenhol, kézműves fagylaltot, sajtokat kóstolhattunk, de a kutyafáját, hiányoltuk a bormesterség bemutatót, a lopótök fújást, a présgépek gyártását, a hagyomány bemutatót.
A rekkenő melegben, bormámorban kapaszkodtunk fel az Újhegyre, ami most még magasabbnak tűnt, mint a Főtérről nézve. A buszt mellőztük, pedig még jegyünk is volt rá, így sikerült megcsodálnunk az etyeki borkötők munkáját.
Egy hordó összetákolása rutinfeladat a gyakorlott kádároknak. A néhány fő lépés, amiből összeáll az eredmény mintha könyvből is megtanulható lenne. Ám aki tapasztalatlan mondhatni a borával játszik. A nem megfelelően elkészített hordó megbosszulja magát és a bor látja kárát.
A gondosan elkészített hordó hosszú szolgálatot tehet. A dongák aromája megfűszerezi a nedűt. A felhasznált fa illata, az égetés szintje és a kezelések a bor aromájához hozzájárulnak. Persze itt is nagyon mellé lehet fogni. A könnyű borok a nagyon karakteres, szinte pörkölt hordóban tévútra mehetnek A kiszolgált fahordók a bor aromáját összegyűjtve jó szolgálatot tehetnek párlatok tárolására. Ekkor jellemzően a hordó merít a múltjából és teszi még komplexebbé az érlelődő bor- vagy gabonapárlatot, gyümölcspálinkát.
A kor borászatai nem a rég használt fa hordókat használják. A nagy mennyiségű nedű tárolása nagyon tiszta körülmények között, műszerekkel ellenőrzött érlelés mellett történik. A fahordó pedig egy-egy különlegesség elő állításában játszanak szerepet.
Ősszel vár minket az etyeki Kezes-Lábos és jövőre ismét a pincefesztivál! Szerző és fotók: Dankaházi Lóránt Képek forrása:
http://www.flickr.com/photos/ldanka/sets/72157626688082277/with/5762391529/
 Borról való beszéd
Fontos karaktertükör a borról való beszéd, a megkóstolt bor értékelése, származási helyének, történelmi és kultúrális hátterének a bemutatási formája is. A borról való beszéd kitűnően kimutatja az önző, hiú, egocentrikus karaktert, aki az ismereteit saját maga nárcisztikus elismertetésére, énjének feldicsőítésére használja. Ez a karaktertípus az, aki a borismereteivel a környezetét megpróbálja lehengerelni, az egocentrikus, domináns, hatalomra vágyó személyiségek jellemzője. AZ a személyiségtípus, aki viszont ismeri és megértette a bor szimbolikai értékrendjének a jelentését, mindig szerény, természetes marad, és élvezetes szellemi játéknak tekinti a bor érzékszervi értékelését, mert tudja, hogy végtelenül szubjektív területen jár, és a bor nyelvezetét érdemesebb inkább a baráti kapcsolatkialakításokra, kapcsolatmegerősítésekre használni. Ez már az érett és bölcs személyiség magatartása, aki közel van a bor jelentésének és tanításának a szelleméhez, amely szerénységre, tiszteletre, az örömteli érzések megosztására, emberségre és istenszeretetre tanít. (Forrás: Cey-Bert Róbert Gyula: Magyar borok és ételek harmonizációja)
|
A bor szó egyik legősibb szavunk, és ez egy olyan tény, ami most igazán aktuális a közelgő tavaszi napéjegyenlőség kapcsán! Pár sorban feltétlenül meg kell emlékeznünk erről! A történet a következő: Bor szavunk csodálatos történeteA magyarság azon ritka népek egyike, amelynek saját szava van a bor megjelölésére. A legtöbb európai népnek nincs saját szava, a bor szót (vinum) a latinból vették át. Bor szavunkban csodálatos, misztériumokkal teli világ rejtőzik. A szó eredetét követve, visszatérhetünk a hun-magyar őstörténet távoli korszakaiba, ősvallásunk istenhitének a világába.
 BorfogYasztás
Mérsékelt, kóstolgató borfogyasztás lehet a vallásos meditáció, a művészi ihlet és kreativitás, a barátság kifejezése, az egészséges és kiegyensúlyozott életideál keresése, amely a fegyelmezett, visszafogott, toleráns, másokat tisztelő, határokat ismerő személyiség megnyilvánulása. A túlzott borfogyasztás viszont kifejezheti a hippokratészi karakter jellemzőit, és elviheti a személyiség megnyilvánulásait mind a majom (túl sok fecsegés, grimasz és nevetséges magatartás), a szamár (buta, zagyva beszéd), az oroszlán (agresszivitás), mind a disznó (visszataszító, "disznó" magatartás) irányába. A túlzott borfogyasztás a karaktergyengeség, a személyes lelki problémákkal küzdő, érzelmileg kiegyensúlyozatlan személyiség lélektani mutatója. (Forrás: Cey-Bert Róbert Gyula: Magyar borok és ételek harmonizációja)
|
|
